EGÉSZSÉGÜGY

Először is... a "beteg"

a "beteg" szónak meg kéne tiltani a főnévként való használatát. A "beteg": melléknév. Amikor valaki "betegről", vagy a "betegekről" beszél, ez egy könnyű és ártalmas hárítás, mellyel legtöbbször akaratlanul, de igyekszik elhárítani magáról a bajt, tudattalanul azt hangsúlyozva, hogy itt egy egész más fajta emberről van szó, a "betegről", és nem őróla. Az igazság az, hogy nincsenek "betegek". Beteg emberek vannak. Akármelyikünk lehet beteg.

A probléma
Az egészségügyben a beteg emberek elégedetlenek azért, mert sokat kell várni, személytelen amit kapnak, és sokszor nem képes megoldani a legalapvetőbb problémáikat; a személyzet, a nővérek, az orvosok elégedetlenek azért, mert le vannak terhelve, és mert sokszor nem kapnak tiszteletet és megbecsülést, illetve, úgy érezhetik, minden erőfeszítésük ellenére nem történik pozitív változás; a vezetők elégedetlenek, mert kevés a pénz.

Lehetőségek

1) Megváltoztatni a szemléletet

Régebbi korszakokból örököltük az "orvos-centrikus" szemléletet, melyben az orvosok, illetve az egészségügy tekintélye, és tekintélyének mindenkori megőrzése állt a központi helyen. Ennek eredménye egy olyan egészségügy lett, melyben az orvos, illetve az egészségügyi személyzet az úr a kórházban, aki mint saját birodalmában uralkodik az egészségügyi rendszer minden egyes eleme felett.

Ezt váltotta fel, ennek ellenpontozásaként, a "beteg-centrikus" szemlélet, melyben a beteg ember az úr. Ő parancsol. Ennek eredménye azonban sajnos egy olyan egészségügy lett, melyben az orvosok dokumentációk ezreivel védekeznek az őket érhető támadások ellen, egy olyan egészségügy, melyben a személyzet megalázva érzi magát, mert úgy tűnik, mindent és még a legmegalázóbb helyzeteket is mindig csendben és rezzenéstelenül kell tűrnie. Egy egészségügy, melyben "beteg jogokra" mindenki odafigyel, de "személyzet jogokra" már kevésbé.

Eljött a szemléletváltás ideje: az egészségügy se nem egy "orvos centrikus", se nem egy "beteg centrikus", hanem egy új, az "egészség-centrikus" szemlélet szerint lesz képes a fejlődésre. Egy "egészség centrikus" egészségügyre van szükség, melyben a középpontban, se nem az orvos/nővér-ápoló/személyzet áll, se nem a "beteg" - hanem az egészség. Ebben az egészségügyben a hangsúly se nem a személyzeten/nővéren/ápolón/orvoson, se nem a beteg emberen, hanem a kettőjük kapcsolatán van. Hogy egészséges kapcsolat alakuljon ki kettejük között. Hogy az élete mindkettőnek egészséges lehessen.

A "beteg-centrikus" egészségügyben elsősorban a betegjogokról beszélünk.
Az "egészsége-centrikus" egészségügyben az emberi jogokról - jogokról, amelyek vonatkoznak beteg emberre, személyzetre, nővérre, orvosra egyenlő mértékben, egyformán.

2) Tisztázni a felelősségeket

Az egyes egészségügyi intézmények nem tehetők önállóan felelőssé a kialakult helyzetért - az összes intézményt érintő, mélyreható változásokra van szükség, nemcsak az egészségügyi rendszerben, hanem a jogalkotásban is.
Egyetlen intézmény számára nem biztos, hogy jelenleg adva van annak a lehetősége, hogy az általa vélt legjobb irányban, önálló módon a saját ízlésére alakítsa a rendszert, amiben dolgozik.
Az összes intézmény szemléletét kell átalakítani.

Az itt megfogalmazott kritikák nem az egyes egészségügyi intézményeket, hanem a rendszer egészét érintik.

Jelenleg az egészségügy irdatlan mennyiségű adminisztrációja a hazugságok kivédésére épül. Egy egészségügyi intézmény nem működhet úgy, hogy bizonyos követelményeknek nem tesz eleget, ugyanakkor, a társadalom nem bízik meg az egészségügyi intézményekben és azok dolgozóiban - azt feltételezi, hogy az Intézmény hazudik, amikor azt állítja, hogy egyes szabályokat mindig betart - és emiatt a jog arra kötelezi az Intézményt, hogy folyamatos dokumentálással, mindig minden részletéről adjon számot a munkájának, azaz, bizonyítsa be, hogy valóban megtette, amit ígért, bizonyítsa be, hogy nem hazudik. A bizonyíték pedig nem az ember - a hiteles, a megbízható Személy - hanem a papír lett.
Mindent dokumentálni kell, ami megtörtént - hogy valóban megtörtént.
Az erre épülő irdatlan mennyiségű adminisztratív adathalmaz minőségének folyamatos biztosítása pedig nagyrészt számon kérő jellegű: aki nem dokumentált megfelelően, büntetve, vagy fenyegetve van.
Paradox módon, a hazugságok kivédésére épülő egészségügyi adminisztráció, ahelyett, hogy kivédte volna a hazugságot, még több hazugságot eredményezett. A sokszor teljesíthetetlennek vélt feltételek miatt, olyan tények is dokumentálásra kerülnek, amik valójában nem történtek meg. Az ebből származó újabb hazugsághalmaz kivédésére pedig a jogalkotóktól még több, és még annál is több szabályhalmaz születik a dokumentálási kényszer kiszélesítésére. Az egészségügynek még inkább dokumentálnia kell, hogy nem hazudik.
Ördögi kör alakult ki, amelyben jelenleg a hazugság mind több adminisztrációt, az adminisztráció pedig mind több hazugságot eredményez.
A rendszer elszenvedői: a beteg emberek: elveszik a lényeg a sok adathalmazban, akár elveszik épp maga az igazság a sok hazugságban - az az akár parányi kis adatrészecske vagy tény, ami a beteg ember egészségét vagy életét valóban megmenthetné; és elveszik az értékes idő, amit a beteg emberre, mint emberre tudnak fordítani.
A rendszer elszenvedői ugyanakkor az egészségügyi dolgozók is: folyamatosan a kényszerben dolgozva, hogy bizonyítsák be, hogy nem hazudnak, abszurd, és megalázó helyzetek állnak elő; pld. amikor egy negyven éve dolgozó Nővér köteles számítógépesen dokumentálni, hogy ő adott enni egy beteg embernek, vagy hogy kicserélte egy beteg ember pelenkáját... Mintha lehetne egyáltalán Nővér bárki is, akinek ez nem teljes mértékben egyértelmű... Mintha egy Intézmény megtehetné egyáltalán azt, hogy elnézi, hogy egyáltalán dolgozik olyan emberrel akinek a saját munkájával kapcsolatos legegyértelműbb, legalapvetőbb dolgok, nem magától értetődők...

Helyre kell állítani a becsület értékét.
A szamurájok társadalmában, egy szamurájnak nem kellett külön megesküdnie arra, hogy amit mond, az igazság (ld. Az "Utolsó Szamuráj" című film).
A puszta tény, hogy szamuráj volt, jelentette az egyenlőséget avval a ténnyel is, hogy minden igaz volt, amit mondott. Vagy igazat mondott, vagy hallgatott.
Ez a szemlélet jelenti a fejlődést az egészségügyben.
Ismét alapértékké kell emelni az igazmondást.
Az erre épülő szabályok immár ne számon kérő, hanem dicsérő és ösztönző jellegűek legyenek.
Azaz: a tevékenységeknek ne a részletes dokumentálása jelentse a biztosítékot arra, hogy a tevékenységek valóban megtörténtek. Hanem a puszta tény, hogy valaki egy egészségügyi intézményben dolgozik, jelentsen egyet azzal, hogy ő mindent meg is tett, ami kötelező. Ne egyértelmű dolog, hanem megtiszteltetés, és dicsőség legyen az, hogy valaki egyáltalán egy egészségügyi intézményben dolgozhat. És a társadalom számára legyen kimondva, és világossá téve, hogy a puszta tény, hogy valaki abban az intézményben dolgozik, ahol őt kezelik, egyet jelent avval, hogy ő, mint beteg ember, mindent megkap ami lehetséges; mert ha nem így lenne, akkor az az ember nem dolgozhatna ott.

Az egészségügyi intézmény minden egyes dolgozója - a személyzet összes tagja, a nővérek, az orvosok, és a vezetők - kapják meg az adott "Intézmény Pecsétjét" - úgy, mint mint kitüntetést és megtiszteltetést. A pecsét hordozása azt jelölje a társadalom számára, arra jelentsen garanciát, hogy hordozója mindent megtesz, amit az Intézmény az alap követelményeiben lefektet az adott munkakörre - személyzetire, nőérire, ápolóira, orvosira, vezetőire - vonatkozóan. Minden egyes személyzeti dolgozó, nővér, ápoló, orvos, és vezető tulajdonában legyen egy, mindenkinek a saját nevére szóló, és mindeninek ugyanolyan, "Intézményi Pecsét".
Az Intézmény vállaljon garanciát vállal arra, hogy az "Intézmény Pecsétjének" hordozója megbízható ember.

Az egy beteg emberhez tartozó dokumentáció nem lehet több, mint egyetlen A4-es oldal.

Az oldalon csakis azt kell feltüntetni, ami a normálistól eltér.

Az oldal végén egyetlen pecsét jelezze, hogy a leírtakon kívül, minden más dolog megtörtént.

A dolgozó személyes Pecsétje az oldal végén legyen önmagában elég annak a jelzésére, azaz, egyet jelentsen azzal, hogy a dolgozó az Intézmény által megkövetelt összes tevékenységét megtette, ami az ő munkaköri leírásába tartozik; azt is, ami nincs leírva az adott beteg emberhez tartozó lapon, azért, mert az Intézmény Alap Követelményei között szerepel, és az Intézmény evidenciaként tartja számon.

Az egyes beteg emberekhez tartozó Lapokon csak az Alap Követelményektől való bármilyen eltérést legyen kötelező dokumentálni, a Pecsét pedig mindig jelentse azt: "feladat teljesítve".

Az Intézmény minden dolgozója számára biztosítsa az ő területére vonatkozó, teljes részletekbe menő követelményrendszer elérhetőségét.

Az Intézmény biztosítsa, hogy csakis azok az emberek hordhassanak ilyen Pecsétet, akik megérdemlik. A hazugság (azaz: a pecsét használatával visszaélve, a meg nem tett feladatot meg tettként feltüntetni) egyet jelentsen a pecsét ideiglenes visszavonásával, a dolgozó önálló munkavégzésének megakadályozásával. Mindaddig csak egy hiteles, azaz, Pecséttel rendelkező ember mellett dolgozhat, amíg helyre nem állítja a bizalmat a vezetője felé.

Nem a dokumentációt kell eltörölni, hanem, az emberi tisztesség helyreállításával és kellő értékelésével, a dokumentáció tisztességét is helyreállítani.

A tisztesség pedig nemes egyszerűséggel jár együtt.


3) Áttetszővé tenni az anyagiakat
...
...